Erkel Ferenc

Imagini

Informații

Data: 16 Iunie 2019, 18:30 Duminică

Descriere

Erkel Ferenc harmadik operája több szempontból is az érett mester összegző alkotásának tekinthető. Szerkezetbeli és tematikus megfelelések kapcsolják a Bátori Máriához és a Hunyadi Lászlóhoz egyaránt.

A Bánk bán a magyar opera megalakulása után az első bemutatott operák között van, ugyanakkor az első Erkel-opera, amit színre vitt a társulat. Szövegét Katona József drámája nyomán Egressy Béni írta. Bemutatója 1949 március 8-án volt. A kolozsvári bemutatóra – 1993. március 3. – kisebb változtatásokat eszközölt a rendező, Dehel Gábor.

Az opera cselekménye

Amíg II. Endre király idegen földön harcol, addig itthon felesége, Gertrúd és annak meráni udvartársa vígan él. A békétlen magyar főurak Petúr bán vezetésével le akarnak számolni velük, de Bánk bán, az oszág nagyura ellenzi a felkelést. Még ragaszkodik királyához, de hamarosan neki is rá kell döbbennie, mit tettek az országgal a merániak. Összetalálkozik régi hűséges emberével, Tiborccal, aki a jobbágyok tűrhetetlen helyzetéről számol be neki.

Bánkot nagy személyes csapás is éri: feleségét, Melindát – királyné udvarában és annak segítségével – aljas módon elcsábítja Ottó, Gertrúd öccse. Ez az utolsó csepp a pohárban. Bánk felkeresi a királynét lakosztályában, és heves vita után megöli. Melinda, akit Bánk Tiborc kíséretében hazaküldött, megzavarodva kisfiával együtt a Tiszába veti magát.

A király hazatér a háborúból, és feleségét a ravatalon találja. Bánk bevallja, hogy ő volt gyilkosa, és még csak bűntudatot sem érez. II. Endre párbajra hívja ki a nagyurat. Ekkor érkezik az udvarba Melindának és kisfiának holttestével Tiborc. A király látja, hogy már felesleges bosszút állnia, Bánk sorsa betelt.

Amplasarea pe hartă

Autentificare

Vă rugăm să introduceți emailul și parola Dvs:

Înregistrare Express

Introduceți adresa de email și parola:

Pe Fest.ro, puteți adăuga propriile evenimente pentru a vă promova sau distribui publicului nostru. Pentru acest lucru, creați un cont personal și urmați acești pași: 1. Autentificați-vă sau înregistrați-vă pe platformă. 2. Accesați "Contul meu" și categoria "Pentru proprietar". 3. Completați formularul "Adaugă un eveniment nou" cu informațiile despre evenimentul dvs. 4. Adăugați o imagine relevantă pentru eveniment. 5. Revizuiți informațiile și publicați evenimentul. 6. Acesta va fi verificat de către echipa noastră înainte de a fi afișat pe site pentru toți utilizatorii. 7. După aprobare, acesta va fi vizibil pentru toți. 8. Oricând veți avea acces rapid și ușor pentru a gestiona și actualiza detaliile evenimentului în funcție de necesitățile dvs. Așteptăm cu interes evenimentele dvs. pe Fest.ro!

Emailul Dvs este deja înregistrat pe Fest.ro. Doriți să unificați ambele conturi de utilizator?